Bemutatkozás

Vendégházunk Sukorón, a Velencei-tó északi partja és a Velencei-hegység déli lábánál elhelyezkedő, festői környezetben lévő, 1400 fős lélekszámú, hangulatos üdülőfalu központjában található.

Tökéletes választás a természetbe vágyók számára, számtalan aktív programlehetőséggel, nyugodt pihenéssel egybekötve.

A Kisfaludy pályázat első részében a ház teljes külső homlokzatának, nyílászáróinak, valamint a szobák belső festésére került sor.
A második ütemben a vendégház előtti füvezet került felújításra, valamint egy lekövezett kis kertrészt alakítottunk ki vendégeink számára saját kerti bútorokkal.

Rozika vendégház

A házról

Rozika Vendégház

A Rozika névre hallgató nádfedeles vályogház az 1800-as évek második felében épült, azóta már többszörös felújításon átesett hangulatos kis nyaraló. A saját bejáratú, kb. 50 m²-es házrészben maximum 4 fő fér el kényelmesen.

Számos túraútvonal indul a ház elől, valamint a velencei tókerülő bicikliútba csatlakozó, Sukorót és Nadapot összekötő út is közvetlenül a ház előtt halad el.

Képek a házról

Nappali

Szállás

Szobáink

A vendégházat egymásba nyíló szobák alkotják egy irányban, ami egy hálószobát, nappalit és konyhát jelent. Külön előtérből nyílik a WC-s fürdőszoba,
valamint egy külön WC is.

A régi vályogház stílusa egy rendkívül nosztalgikus és közvetlenül barátságos hangulatot ad minden itt megszálló vendégünknek. A fűtési szezonban egy új gázkazán biztosítja a meleget, míg nyáron a helyenként 80 cm vastag vályogfalak tartják bent
a hűvös levegőt.

Szállásról bővebben

Velencei-tó

Környezet

Velencei-tó

A Velencei-tó Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava, amely ezáltal közkedvelt üdülőhelyeink egyike. Kocsival 5-8 percen belül gyorsan elérhetőek az északi strandok, valamint Velence homokos korzója.

Nem csak a nyári strandolásokhoz, hanem számos más izgalmas program lehetőségekhez meleg szívvel ajánlott, legyen szó a sukorói evezőspályáról, a Pákozd-Sukorói Arborétumról, a velencei wakeboardpályáról, vagy megannyi más vízisport lehetőségről (szörfözés, vitorlázás, csónakbérlés, hajókázás, SUP-ozás, stb.).

Programok